Amikor az olvadt cink hőmérséklete magas, nagy mennyiségű vas oldódik fel benne. Például 510 fokra melegítve a vas 0,10%-a feloldódik, ami reakcióba lép a horganyzóedényben lévő összes olvadt cink 1,6%-ával, és cink salakot képez. Ha az olvadt cink hőmérséklete 435 fokra csökken, a vas 0,02%-a még mindig az olvadt cinkben marad. A hűtési folyamat során azonban a vas az olvadt cinkből apró vas-cink keverék kristályokként válik ki, és lassan ülepedik a horganyzóedény aljára. Az apró kristályos cink salak (vas-cink ötvözet) minimalizálása érdekében az olvadt cinkben az olvadt cinket körülbelül egy napig körülbelül 435 fokon kell tartani, miután magas hőmérsékletre hevítették. Ez a gyakorlati műveleteknél abszolút nem megengedett, így a horganyzási hőmérséklet csak csökkenthető.
Eközben, amikor az olvadt cink hőmérséklete emelkedik, a konvektív hőátadás felerősödik, a cink salakot felviszi a horganyzóedény tetejére, szennyezi az olvadt cinket a merítési mélységben, és rontja a horganyzott réteg minőségét. A cink salak jelenléte rontja az olvadt cink áramlását, ami lemoshatja a vas-cink ötvözet réteget a horganyzóedény falán, így a falak védtelenek maradnak, és felgyorsítja a korróziót, ami viszont növeli a cink salakot.
Ha a cink salak sokáig a horganyzóedényben marad, akkor szilárd tömbbé sül át, ami a hőmérséklet emelkedésével fokozódik. Ez nemcsak az eltávolítást nehezíti meg, hanem akadályozza a horganyzóedény felmelegedését is, ami túlmelegedést és az edény falának (acéllemezének) perforációját okozhatja, ami cinkszivárgáshoz vezethet.
A normál működésű tűzihorganyzási eljárás során a vastartalomnak az olvadt cink felülete közelében minimálisnak kell lennie, általában nem haladhatja meg a 0.05%-ot. Ha eléri vagy meghaladja a 0,2%-ot, a tűzihorganyzást már nem szabad elvégezni. Mivel a tipikus merítési mélység 400 mm körül van, ahol a vastartalom még magasabb is lehet, ezt jól szabályozni kell.
